Bodolai László cikkei


dr. Bodolai László  |  2014. október 13. Szakma

Jelenkor és a rendőr arca

„Rendőri intézkedésről készült képfelvétel hozzájárulás nélkül is nyilvánosságra hozható, ha a nyilvánosságra hozatal nem öncélú, vagyis az eset körülményei alapján a jelenkor eseményeiről szóló vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak, közügyet érintő képi tudósításnak minősül” – az Alkotmánybíróság ezzel az igen bölcs verdikttel rendezte a rendőrökről készült fotók közlésével kapcsolatos, a sajtónyilvánosságot érintő kérdést.

dr. Bodolai László  |  2014. március 14. Szakma

Mit várunk az új Ptk.-tól?

Intéztem egy rövid körkérdést az ismerős ügyvéd kollégáknak, elég érdekes válaszok születtek. Ki-ki a szakterületéhez mérten írt néhány sort, vagy bekezdést a témához, lássuk a röpke közvélemény-kutatás eredményét.

„Együtt küszködünk a békéért” – az utolsó interjú Jancsó Miklóssal

Legkarakteresebben talán a Szegénylegényekben, de kétségtelenül több Jancsó-filmben is előkerül az egyén és az állam, a jog és a hatalom kapcsolata. Talán nem is teljesen véletlenül. Viszonylag kevésbé ismert tény, hogy Jancsó Miklós a filmes pálya előtt jogászként végzett, sőt, majdnem ügyvéd lett. A pénteken 93 évesen elhunyt filmrendezővel az Ügyvédvilág készített utoljára interjút, 2012. szeptemberében. Ezt közöljük ismét, tisztelegve emléke előtt.

Dr. Bodolai László  |  2014. január 9. Életmód

Egy hajó elsüllyedésének és feltámadásának igaz története

Vízre kéne tenni már a hajót – telefonált Baradlainak a Mester, aki mostanában a hajódolgokat intézi. Az árvíz után Baradlaival elszaladt az idő, de a szokásos Kis-Dunai túra előtt üzemképessé szerették volna varázsolni a bárkát. Megbeszélték, hogy egy augusztus eleji szombaton nekivágnak a projektnek. Baradlai elkérte a terepjárót, amit most az egyik családtagja használt.

dr. Bodolai László  |  2013. július 25. Szakma

Meddig terjed a véleménnyilvánítás szabadsága?

„A véleménynyilvánítás szabadságának témájában viszonylag hamar rátaláltunk a rendszerhibákra. Míg a szakma és a civil szervezetek többnyire a frissen hatályba lépett médiatörvény és a kialakult új médiarendszer veszélyeire koncentrált, mi elsősorban a véleménynyilvánítás szabadságát veszélyeztető jogalkotási és -alkalmazási kérdésekkel kezdtünk foglalkozni. A jelentősebb médiumok jogászaival közösen választottuk ki azokat a stratégiai jelentőségű ügyeket, melyekben a CivilMédia szakmai segítséget, néhány esetben pedig konkrét jogi képviseletet nyújtott” – mondta az Ügyvédvilágnak adott interjújában dr. Bodrogi Bea ügyvéd, a CivilMédia társalapítója. Szerinte a legfontosabb témák az újságírók, vagy épp a kommentelők ellen indult polgári és büntetőeljárások, a rendőrfotós kártérítéses perek, sajtó-helyreigazítási perek korlátai, nehézségei.

dr. Bodolai László  |  2013. július 5. Életmód

Világvégi bringázás

Manapság, amikor hihetetlenül divatba jött a kerékpárral munkába járás, Baradlai kezd kikopni a kerékpáros korszakából. Az irodáig még csak el-el tudna tekergetni vele, de bírósági tárgyalásokra a nagy távolság miatt nem tűnik megbízható eszköznek, hiába van kiépített kerékpárút-hálózat, ha a bíróság épülete majd 10 kilométerre húzódik az irodától. Nyáron, vagy esőben különösen kellemetlen izzadva vagy elázva beesni a tárgyalóterembe. Hétvégén gyerekkel palacsintázni a Duna-partra még vállalható project, vagy átkarikázni a Népszigetre sörözni a halas kerthelyiségben, bár ezzel is vigyázni kell, mert az ittas bicajozás szabálysértés, így Magyarország minimum a hatmillió permanens szabálysértő országa.

Dr. Bodolai László  |  2013. június 4. Szakma

A sajtószabadságot szűkítő jogintézmények

Az új médiatörvénnyel komolyan sérül Magyarországon a sajtószabadság, még akkor is, ha az, mint gyakorlat, szerencsére sokkal ellenállóbb a szabályozói beavatkozással szemben, mint azt a médiapolitikai döntéshozók gondolják – mondja dr. Polyák Gábor médiajogász.